Fidelio weboldal, 2012. június 2.

Bartos Erika: "Első meséim az anyaság öröméből születtek"

Bogyót és Babócát szinte minden szülő és kisgyerek ismeri. A mai gyermekirodalom egyik legismertebb és legmeghatározóbb szerzőjének és illusztrátorának könyveit már kínaira is lefordítják. Az elmúlt tíz év alkotásainak és sikereinek összegzése az Ünnepi Könyvhéten megjelenő Mese az elveszett nyusziról című bábkönyv, melyhez kiállítás is kapcsolódik a Millenárison. Bartos Erikával beszélgettünk az ide vezető útról.

- Eredeti végzettsége szerint építészmérnök. Mi történt az építészszakmával, és hogyan lett mesekönyvszerző, -rajzoló?

- Akkor is nagyon szerettem és most is rajongok az eredeti szakmámért. Szerkezeti mérnökként diplomáztam, és odavoltam az olyan tárgyakért, mint matematika, statika, szilárdságtan. Építészeti grafikáimért több díjat is átvehettem, svédországi ösztöndíjjal, két diplomadíjjal, a Magyar Építész Kamara kitüntetésével fejeztem be az egyetemet, jó állásom volt a végzés után. De hamar megszületett az első gyermekem, és megkezdődtek a gyes évei, ezzel együtt kezdtem írni is. Gyerekkoromban mindig óvónő szerettem volna lenni, így ez a változás nem pályaváltás, hanem egyfajta visszatérés volt régi álmomhoz. A mesekönyves pályán mindkét szakma örömét ötvözhetem: gyerekekkel foglalkozom, miközben könyveimbe mindig igyekszem sok építészeti tartalmat csempészni, ez a látásmód meghatározó eleme a könyveimnek. Az Anna, Peti és Gergő sorozat 11 kötetében Magyarország számtalan ismert és kevésbé ismert helyszínét rajzosítottam meg, illetve aHoppla meséi című könyvemnek kifejezetten maga az építészet, Pécs városa a főszereplője. Ez a könyv több mint egy év munkája volt, telis-tele aprólékos építészeti részlettel. Építészeti témájú mesekönyv-illusztrációim több kiállításon is szerepeltek már.

- A szülők gyakran találnak ki saját, improvizációból születő mesét a gyerekeiknek. Önt mi vezette ahhoz, hogy aztán publikálja is ezeket?

- Meséimet eredetileg nem szántam a nyilvánosságnak. Első írásaimat az anyaság határtalan örömének hatására kezdtem el írni, egyetlen célom volt vele, hogy első gyermekemnek megkönnyítsem a kistestvér érkezése körüli félelmet, bizonytalanságot. Kizárólag az volt a szándékom, hogy kétéves gyermekem rajzaimon és meséimen keresztül kapaszkodót találjon, megnyugvást tudjak számára nyújtani. Egyszerűségre törekedtem, az érzelmi töltet volt a legfontosabb. Az volt a lényeg, hogy a rajzom érthető és szerethető legyen számára. Meséimhez ezért tudatosan választottam a művészi grafikák helyett végtelenül egyszerű vonalas rajzokat. Néhány vonallal többet lehet olykor elmondani, több érzelmet lehet átadni, mint egy dúsan cizellált grafikával. Ösztönösen használtam a képekhez telített, erős színeket, melyről pályám elején többen le is akartak beszélni. Sokan mondták nekem, hogy a gyerekeknek pasztellszínek kellenek, mégis kitartottam a telített színek mellett, mert anyaként úgy tapasztaltam, hogy ez jobban leköti a kisgyermek figyelmét. A gyes évei alatt egyre több rövid mesét írtam és rajzoltam gyermekeimnek. Ezeket kisgyerekes barátaim kölcsönkérték, egyre többen lefénymásolták, végül barátaim biztatására fordultam könyvkiadókhoz, így született meg az első könyvem.

- Tíz éve még sokkal kevesebben és kevesebbet foglalkoztak gyerekkönyvekkel.

Egy olyan időszakban kezdtem el mesekönyveket írni - 2001-ben született az első mesém - , amikor a magyar meseirodalom még szunnyadt, a gyerekkönyvírás akkoriban még nem volt divat Magyarországon. Így egyfajta úttörő szerep jutott nekem ezen az úton, aminek persze akkoriban nem voltam a tudatában. Izgalmas, élményekkel és tapasztalatgyűjtéssel teli időszak volt ez. Nekem akkor még nem volt internetem, telefonkönyvből hívtam fel a gyerekkönyvkiadókat, akikből akkor még egészen kevés volt csak. Ma már divat lett a mesekönyv-kiadás, de én büszke vagyok arra, hogy akkor egy járatlan úton indultam el, könyves kapcsolatok, könyves tapasztalatok nélkül. Ösztönösen jártam be ezt az utat, tele alkotóvággyal, lelkesedéssel, energiával. Örülök annak, hogy az én meséimből készülhetett sok év szunnyadás után elsőként újra magyar diafilm, magyar rajzfilm, magyar társasjáték.

- Emlékszik rá, hogyan született meg Bogyó és Babóca figurája?

- Egy természet közeli világot szerettem volna teremteni, ahol az óvodás korosztály mindennapjai elevenednek meg. Fontos volt, hogy a valós és fiktív részletek megfelelően keveredjenek. Jelen legyenek a gyerekek számára ismerős tárgyak, bútorok, ruhadarabok, játékok, de a helyszín mégis fiktív, a pöttyös, csigás vagy csíkos házikó a fantáziám szüleménye. A katicának természetesen pöttyös a háza, a bútorai, a ruhadarabjai, a méhecskének mindez csíkos, mindenkinek megszületett szép lassan a saját habitusa, külső és belső karaktere, évről évre jobban kiforrtak az egyes részletek. A szereplők nevén különösen sokat törtem a fejem. Még ma is őrzöm azt a régi noteszt, amibe a két főszereplőnek felírtam a lehetséges neveit. A hosszú listából végül a Bogyó és a Babóca név került ki győztesen. Bogyó valahogy egyértelmű volt, Babóca pedig a baba és a katica szó összegyúrásából született.

- Milyen inspirációs forrásból dolgozik?

- Két dolog tud engem inspirálni, a gyermeklélek tisztasága és a természet szépsége. Sokat vagyok gyerektársaságban, három saját gyermekem mellett sok gyerekprogramot tartok, és otthon is gyakori nálunk a gyerektársaság. Így nem kell messze mennem az inspirációért. Végtelenül szeretem a gyermeki lélek egyszerűségét, jóságát. Meséimmel ezekre az értékekre igyekszem reflektálni, könyveim mentesek mindenféle agressziótól, történeteim mondanivalója mindig ugyanaz, csak más köntösbe bújtatva: a szeretet, a segítőszándék, a jóindulat, a barátság fontossága.

- Vannak kedvenc írói, meseírói?

Marék Veronika meséit nagyon szeretem, egyfajta lelki közösséget érzek vele. Nagyon sokat köszönhetek neki, pályám eleje óta mindenben támogat, számíthatok a bíztatására, segítségére mind szakmailag, mind emberileg. Én is ilyen szeretnék lenni egyszer, támogatni és bíztatni a hozzám forduló kezdőket. Csodálom a gyermeklelkű, egyszerű és lendületes rajzait, nem szűnő alkotókedvét. Szintén nagy kedvencem Richly Zsolt, a kockásfülű mesék rajzolója, zseniális alkotó, nagyon tisztelem szerénységét és szeretem a kifogyhatatlan humorát. Hálás vagyok Csukás Istvánnak, Vekerdy Tamásnak, Kányádi Sándornak, Lackfi Jánosnak, Halász Juditnak, akik mind-mind elismerő szavakat írtak könyveimről, ajánló soraikat adták műveimhez.

- Hogy látja, milyen típusú mese működik ma a kicsiknél a narratíva és konfliktus szempontjából?

- Nem tudom pontosan. Nem figyelem és nem követem a trendeket, a divatot. Ösztönösen írom és rajzolom meséimet. A legkisebb korosztályhoz igyekszem szólni, ebben az életkorban szerintem nincs fontosabb a biztonságérzetnél, a szeretetteljes környezetnél, a kapaszkodóknál. Én ezt igyekszem meséimmel nyújtani a legkisebbeknek. Szerintem, ha egy mese érzelmi töltete képes elérni a kisgyerek lelkéig, ha az a mese érthető és szerethető a számára, akkor teljesen mindegy, hogy a főszereplő egy katicalány és egy csigafiú, vagy egy mackó vagy egy kismalac. Akkor a mese elérte a célját. Mindig ösztöneimre építve írtam a meséimet, nem tanultam ezt a szakmát, nem tartom alkalmasnak magam arra, hogy elemezzem saját vagy mások műveit. De ha a meséim felépítését kérdezi, akkor egy 2005-ös Csodaceruza cikk jut eszembe, ahol a cikk írója három szakaszra bontja meséimet: az első szakasz a bevezetés, a helyzet ábrázolása, szereplők bemutatása, a második a konfliktus, a harmadik pedig a konfliktus megoldása, egyben egy új esemény elindítása, amely megnyugtatóan lezárja a történetet. Ugyanezt a hármas tagolású elemzést adta meséimről 2009-ben M. Tóth Géza is, amikor elkezdtünk a Bogyó és Babóca-rajzfilmen dolgozni.

- Általában a kép vagy a mese szövege jelenik meg először a fejében, amikor nekikezd?

- Először a történet pattan ki a fejemből. Írok ehhez egy vázlatos forgatókönyvet, kitalálom, hogyan lehet ezt a történetet adott oldalszámban elmesélni. Ezután kezdek hozzá a rajzokhoz. Majd a végén következik a szöveg. Ha a szöveg elkészült, általában a kiadó is finomít, módosít rajta, ennek megfelelően kicsit változtatok a rajzokon is. A rajz és a szöveg ezután még hosszan csiszolódik, mire a végső kézirat elkészül. Ha nem vagyok elégedett, ezerszer is képes vagyok újrakezdeni.

- Külföldön is nagyon népszerű szerző. Mit gondol, mi a titka? Ugyanazt olvassák ki a könyveiből Japánban és Kínában is a szülők és gyerekek, mint itt Európában?

- Igen, azt hiszem, ugyanazt olvassák ki mindenütt. Egyszerű, egyetemes és örök értékek ezek, meséim a gyermeki lélekről szólnak, ami a világon mindenütt épp ugyanolyan tiszta. Bogyó és Babóca-sorozatom külföldi kiadásaiban rengeteget köszönhetek az olvasóknak, akik kedves és köszönettel teli leveleikben gyakran ajánlják fel, hogy segítenek a külföldi fordítás megszervezésében, akár ők maguk fordítanák le az írásokat. Ma már románul, szlovákul, csehül, törökül megjelent a Bogyó és Babóca-sorozat, és hamarosan kínaiul is megjelenik.

- Azt olvastam valahol, hogy a gyerekei nem tévéznek, DVD-znek. Úgy érzi rossz hatással vannak rájuk?

- Van otthon tévénk, nézzük is néha. De háttértévézés nálunk valóban nincs. Csak akkor nézzük, ha jó filmet adnak, és azt megnézzük együtt, mint egy családi program. Igyekszünk mértéket tartani, nincs túl sok csatornánk. DVD-t is szoktunk nézni, sok kedvenc filmünk van. Moziba is járunk.

- Van olyan film, amit rossznak, károsnak ítél a gyerekközönség fejlődése szempontjából?

- Nem szeretem mások alkotására azt mondani, hogy rossz, vagy káros, inkább azt sorolnám, amit én jónak érzek. A legkisebbeknek természetesen a Kisvakond. Kicsit nagyobbaknak a Kockásfülű nyúl, aPettson és Findusz, Wallace és Gromit, kiskamaszoknak a Miyazaki-filmek, nálunk a Vándorló palota a legnagyobb kedvenc, de a Chihirot is többször láttuk. Sok kedvencem van felnőtteknek szóló filmek közül is, a legnagyobb hatással talán Tim Burton Nagy hal című filmje és a Frida című film volt rám. De meghatározó filmélményem a Stalker, a Donnie Darko, a Szamszára és a Delicatessen is.

- A most megjelenő bábkönyv ötlete idén született meg. Ez valamiféle összegzése az elmúlt tíz év sikerének? Miben lesz ez a könyv más, mint a korábbiak?

A bábkönyv ötlete a sorozat kezdetekor megfogant az agyamban. Már a sorozat első kötetének megjelenésekor kinőtt gyerekruhákból megvarrtam a szereplőket kesztyűbáb formájában. Elkészítettem a házakat, díszleteket, és az egyszerű bábműsorral számtalan település könyvtárába ellátogattunk. Férjemmel egy vasalódeszka mögé bújtunk, és onnan báboztuk el ketten a rövid történeteket. Lelkes, örömteli időszak volt ez. Ma már nehezen fér bele a bábozás az időnkbe, a hétvégéket szeretem a gyermekeimmel tölteni, kevés szereplést vállalok. De a báb műfaja kezdett hiányozni, így elhatároztam, hogy készítek egy bábkönyvet. Az eddigi Bogyó és Babóca kötetektől eltérően a mesét most nem rajzokkal, hanem bábokkal, díszletekkel illusztrálom. Minden részletet egymagam készítettem, csaknem másfél év kétkezi munkája rejlik ebben a könyvben. De az elmúlt tíz év nélkül ez a könyv olyan volna, mint a fa lombja a törzs nélkül. A bábkönyv számtalan apró visszautalást rejt a régebbi mesékre, az egyes jelenetekben feltűnnek régi mesékből ismerős tárgyak, részletek, helyszínek, szereplők.

- Az eddigi hétköznapi szituációkat felmutató történetek után most egy komoly és nehéz témára kapott felkérést: leukémiás gyerekek számára készít mesekönyvet. Hogy kezdett neki? Mi előzte meg az írást?

- Az Anna, Peti és Gergő sorozatomat három éve lezártam, miközben annak hatására mélyen megérintő megkeresések érkeztek. Ilyen többek a Tűzoltó utcai Gyerekklinika felkérése is leukémiás gyermekeknek szóló könyv elkészítésére. Az orvosok, egyben gyakorló szülők, látva azt, hogy ez a sorozatom örömöt és biztonságot nyújt a legkisebbeknek, arra kértek, hogy illusztráljak egy hasonló felépítésű könyvet súlyosan beteg gyerekeknek speciális nehézségeikről. Boldogan igent mondtam, és szívből örülök, hogy munkámmal segíthetem a gyógyulás útját. A könyvet az orvosok írják, én fordítom át a gyerekek nyelvére, és természetesen én illusztálom. Biztos vagyok abban, hogy egy ilyen könyv képes segítséget nyújtani, hiszen tulajdonképpen ugyanaz a szerepe, mint egy szokványos mesekönyvnek, kapaszkodót, vigaszt nyújt az olvasónak. De ezek a gyerekek százszor nehezebb helyzetben vannak, mint gondtalanabb, egészséges társaik, így sokkal nagyobb szükségük van a kapaszkodóra. Külföldön nagy hagyománya van az ilyen típusú gyermekirodalomnak, amely segítséget nyújt, itthon sajnos kevés ilyen kiadvány létezik. Nem ez az első ilyen jellegű munkám. Tavaly már készítettem hasonló könyvet szívbeteg gyerekeknek a Gottsegen György Kardiológiai Intézet kérésére, persze ezek a könyvek nem kerülnek kereskedelmi forgalomba. A résztvevők, az írók, tördelők, illetve magam is ingyen vállaljuk a közreműködést, ezzel is támogatva az intézmények, orvosok, nővérek és szülők emberfeletti munkáját.

http://www.fidelio.hu/bobita/interju/bartos_erika_elso_meseim_az_anyasag_oromebol_szulettek